Ez így nem fair. Kibaszottul nem fair.
Úgy szeretnék az olyanok helyében lenni, akik az egész "gyerekkorukat" egy helyen töltik el, egy házban, egy városban. Basszus, csomóan közülük arról panaszkodnak, hogy milyen unalmas már, hogy milyen jó lenne már elköltözni valahova máshova. Úgy szeretnék a helyükben lenni.
Ki vagyok borulva. Kiborít ez az egész. Kiborít, hogy már megint ugyanez lesz...
De most komolyan. Úgy érzem, nem tudom azt mondani, hogy volt egy rendes otthonom, ahol felnőttem, mert az eddigi életemet a mostanival összeszámolva négy, azaz négy helyen töltöttem el. Rohadt 15 évet, baromi sok, mondhatom. És most még jön az ötödik hely, ahol jó esetben még eltöltök 5-6 évet, aztán ki tudja hová keveredek... biztató.
Persze, másnak nincs baja a költözéssel, elvégre "jaj de jó, új ház, végre ez jobb lesz, az jobb lesz", és a többi... hát speciel erről hallani se akarok. Ha anyáék még egyszer kimondják, hogy "az új házban úgyis jobb lesz" esküszöm kiugrom az ablakon. Sokat úgysem érnék el vele, bár attól függ, hogy a földszintről vagy a második emeleten lévő szobámból ugranék ki... xD
Valószínüleg korántsem viselne meg ennyire a dolog, normál esetben, de mióta ideköltöztünk három éve... mondhatni, hogy gyökeresen megváltoztam. Szerintem ha figyelembe vesszük azt, akkor azt hogy éltem át... igazából még ennyi idő távlatából is borzasztó visszagondolni rá, mert egyszerűen annyira szörnyű volt az a pár hónap, hogy akkor lefogadtam, én nem hagyom, hogy még egyszer ez megtörténjen. Nem vagyok hajlandó még egyszer azt átélni.
Erre nem már megint ugyanerre készülök?
Készülök... francokat. Az a baj, hogy már annyira belém ivódott ez a negatív hozzáállás a költözéshez, és mindenfajta nagyobb változáshoz, hogy már képtelen vagyok pozitívan hozzáállni. Vagyis képesnek képes lennék úgy viselkedni, de belül nem érezném úgy magam, úgyhogy sokat nem érek vele.
Szar. Szar ez az egész így, ahogy van.
Ja, el is felejtettem, honnan jött most ez. Ma megint megnézték a házunkat... ráadásul az egyik osztálytársam szülei. Alapból képtelen vagyok bárkit elképzelni, hogy az én szobámat birtokolja (xD), na de hogy pont a Mirtyll?! Igen, így írják a nevét. Nem szeretem. Nem tudom elfogadni ezt az egészet... Egyszerűen annyi emlék fűződik ehhez a szánalmas, 100 vagy mennyi négyzetméteres területhez, hogy az... az... nem tudom megfogalmazni.
Ez most elég gyerekesen hangzik, ugye?
Egy hat éves szájából is lehetne hallani ugyanezt, nem? "Nem, nem, nem adom!". xD
Végülis csak 9 év korkülönbség... xD
Na jó, viccet félretéve. Ez az egész tényleg gyerekesnek és kicsinyesnek tűnhet, de én nem gondolom, hogy az. Alapból véve nem hinném, hogy gyerekes lennék... Eddig mindig az ellenkezőjét hallottam, na nem mintha az befolyásolta volna a saját véleményemet. xD
Mindegy, térjünk vissza az eredeti témához.
Nem akarok költözni, bassza meg!!!!!
És a legszörnyűbb az egészben... kicsivel több mint három éve ugyanezt gondoltam a mostani otthonomról...
Ha elköltözünk, és eltelik egy-két év, ugyanígy leszek az akkori hellyel? Hogy én azt mindennél jobban szeretem, és ezzel a mostanival úgy leszek, mint most az előzővel - hogy egy szép emlék, de semmi több??
Hogy lehetek ennyire... áh, hagyjuk. Nem találok még szót sem rá.
Kurvára irigy vagyok. Legfőképp azokra, akik majd megveszik a házunkat. Vagyishát csak azokra... de valahogy nem érzem helytelennek. Mármint nem mondom, hogy helyes, de legalább jogos.
Azért szép... amíg mindenki más a továbbtanulástól (heh, de jó, hogy azon legalább már túl vagyok!!), vagy egyéb lelki bajoktól szenved, nekem ez a legnagyobb problémám...
Higgyétek el, elég nagy.
Úgy szeretnék az olyanok helyében lenni, akik az egész "gyerekkorukat" egy helyen töltik el, egy házban, egy városban. Basszus, csomóan közülük arról panaszkodnak, hogy milyen unalmas már, hogy milyen jó lenne már elköltözni valahova máshova. Úgy szeretnék a helyükben lenni.
Ki vagyok borulva. Kiborít ez az egész. Kiborít, hogy már megint ugyanez lesz...
De most komolyan. Úgy érzem, nem tudom azt mondani, hogy volt egy rendes otthonom, ahol felnőttem, mert az eddigi életemet a mostanival összeszámolva négy, azaz négy helyen töltöttem el. Rohadt 15 évet, baromi sok, mondhatom. És most még jön az ötödik hely, ahol jó esetben még eltöltök 5-6 évet, aztán ki tudja hová keveredek... biztató.
Persze, másnak nincs baja a költözéssel, elvégre "jaj de jó, új ház, végre ez jobb lesz, az jobb lesz", és a többi... hát speciel erről hallani se akarok. Ha anyáék még egyszer kimondják, hogy "az új házban úgyis jobb lesz" esküszöm kiugrom az ablakon. Sokat úgysem érnék el vele, bár attól függ, hogy a földszintről vagy a második emeleten lévő szobámból ugranék ki... xD
Valószínüleg korántsem viselne meg ennyire a dolog, normál esetben, de mióta ideköltöztünk három éve... mondhatni, hogy gyökeresen megváltoztam. Szerintem ha figyelembe vesszük azt, akkor azt hogy éltem át... igazából még ennyi idő távlatából is borzasztó visszagondolni rá, mert egyszerűen annyira szörnyű volt az a pár hónap, hogy akkor lefogadtam, én nem hagyom, hogy még egyszer ez megtörténjen. Nem vagyok hajlandó még egyszer azt átélni.
Erre nem már megint ugyanerre készülök?
Készülök... francokat. Az a baj, hogy már annyira belém ivódott ez a negatív hozzáállás a költözéshez, és mindenfajta nagyobb változáshoz, hogy már képtelen vagyok pozitívan hozzáállni. Vagyis képesnek képes lennék úgy viselkedni, de belül nem érezném úgy magam, úgyhogy sokat nem érek vele.
Szar. Szar ez az egész így, ahogy van.
Ja, el is felejtettem, honnan jött most ez. Ma megint megnézték a házunkat... ráadásul az egyik osztálytársam szülei. Alapból képtelen vagyok bárkit elképzelni, hogy az én szobámat birtokolja (xD), na de hogy pont a Mirtyll?! Igen, így írják a nevét. Nem szeretem. Nem tudom elfogadni ezt az egészet... Egyszerűen annyi emlék fűződik ehhez a szánalmas, 100 vagy mennyi négyzetméteres területhez, hogy az... az... nem tudom megfogalmazni.
Ez most elég gyerekesen hangzik, ugye?
Egy hat éves szájából is lehetne hallani ugyanezt, nem? "Nem, nem, nem adom!". xD
Végülis csak 9 év korkülönbség... xD
Na jó, viccet félretéve. Ez az egész tényleg gyerekesnek és kicsinyesnek tűnhet, de én nem gondolom, hogy az. Alapból véve nem hinném, hogy gyerekes lennék... Eddig mindig az ellenkezőjét hallottam, na nem mintha az befolyásolta volna a saját véleményemet. xD
Mindegy, térjünk vissza az eredeti témához.
Nem akarok költözni, bassza meg!!!!!
És a legszörnyűbb az egészben... kicsivel több mint három éve ugyanezt gondoltam a mostani otthonomról...
Ha elköltözünk, és eltelik egy-két év, ugyanígy leszek az akkori hellyel? Hogy én azt mindennél jobban szeretem, és ezzel a mostanival úgy leszek, mint most az előzővel - hogy egy szép emlék, de semmi több??
Hogy lehetek ennyire... áh, hagyjuk. Nem találok még szót sem rá.
Kurvára irigy vagyok. Legfőképp azokra, akik majd megveszik a házunkat. Vagyishát csak azokra... de valahogy nem érzem helytelennek. Mármint nem mondom, hogy helyes, de legalább jogos.
Azért szép... amíg mindenki más a továbbtanulástól (heh, de jó, hogy azon legalább már túl vagyok!!), vagy egyéb lelki bajoktól szenved, nekem ez a legnagyobb problémám...
Higgyétek el, elég nagy.
