hogy rohadna meg az összes...
ideges vagyok. kurvára ideges vagyok. és közveszélyes.
ha még egyszer ezt elkezdi nekem, komolyan nekimegyek.
egész eddig mindig azt mondogatták rólam, jogosan, hogy én sose merem megmondani a véleményemet, sem azt, amit szeretnék, inkább kussolok és nyelek. na hát bassza meg. igen, ez igaz, és rengeteget küzdöttem ezellen. És amikor végre egyszer ki merem kinyílvánítani az "akaratomat", erre tessék, az jön, hogy önző vagyok.
Bekaphatják. De tövig ám!
nem én tehetek róla, hogy három éve teljesen szétmentem lelkileg, és azóta úgy maradtam. nem én akartam ezt az egészet anno. persze, most már megszoktam, és szeretem is, de a nyoma akkor is megmaradt. nem is kicsit. most meg, amikor megint ugyanez be fog következni, még azt a kis lehetőséget is el akarják venni, amíg még kihasználhatnám, hogy itt vagyok, és nem kell arra a rohadt jövőre gondolnom.
nem értem. ők semmihez sem ragaszkodnak. és semmit sem képesek megszokni. de még alkalmazkodni sem. állandóan csak panaszkodnak, hogy jaj ez milyen rossz így, meg úgy. bazmeg, én is annyit panaszkodnék hogy jaj ez milyen szar így. van bőven ilyen dolog nekem is. tessék megszokni és belenyugodni, és örülni, hogy egyáltalán van. mert valaki ennek az egytizedének is úgy örülne, mint semmi másnak.
fura. a felnőttek mindig azt verik a gyerekük fejébe, hogy tessék megbecsülni azt, ami van. ahhoz képest ők ezt képtelenek betartani.
menjen az anyjába. itthon maradok és kész. ők mehetnek ahova akarnak.
bassza meg.
mindjárt kimegyek az utcára és legyilkolok valakit.
ennyi volt.
ideges vagyok. kurvára ideges vagyok. és közveszélyes.
ha még egyszer ezt elkezdi nekem, komolyan nekimegyek.
egész eddig mindig azt mondogatták rólam, jogosan, hogy én sose merem megmondani a véleményemet, sem azt, amit szeretnék, inkább kussolok és nyelek. na hát bassza meg. igen, ez igaz, és rengeteget küzdöttem ezellen. És amikor végre egyszer ki merem kinyílvánítani az "akaratomat", erre tessék, az jön, hogy önző vagyok.
Bekaphatják. De tövig ám!
nem én tehetek róla, hogy három éve teljesen szétmentem lelkileg, és azóta úgy maradtam. nem én akartam ezt az egészet anno. persze, most már megszoktam, és szeretem is, de a nyoma akkor is megmaradt. nem is kicsit. most meg, amikor megint ugyanez be fog következni, még azt a kis lehetőséget is el akarják venni, amíg még kihasználhatnám, hogy itt vagyok, és nem kell arra a rohadt jövőre gondolnom.
nem értem. ők semmihez sem ragaszkodnak. és semmit sem képesek megszokni. de még alkalmazkodni sem. állandóan csak panaszkodnak, hogy jaj ez milyen rossz így, meg úgy. bazmeg, én is annyit panaszkodnék hogy jaj ez milyen szar így. van bőven ilyen dolog nekem is. tessék megszokni és belenyugodni, és örülni, hogy egyáltalán van. mert valaki ennek az egytizedének is úgy örülne, mint semmi másnak.
fura. a felnőttek mindig azt verik a gyerekük fejébe, hogy tessék megbecsülni azt, ami van. ahhoz képest ők ezt képtelenek betartani.
menjen az anyjába. itthon maradok és kész. ők mehetnek ahova akarnak.
bassza meg.
mindjárt kimegyek az utcára és legyilkolok valakit.
ennyi volt.
