Oké, asszem a tegnapi bejegyzésemet egy az egyben át kéne írnom... Így visszaolvasva iszonyatosan kesergős lett.
Igazából csak annyi a bajom, hogy túlságosan magamra veszem mindenki problémáját... nem mindig jó dolog túlzottan empatikusnak lenni. :/
Asszem a tegnapi azért volt olyan, amilyen, mert akkor úgy valahol nagyon a mélyponton lehettem... most már kezdek kilábalni belőle.
Egész egyszerűen összejött egy csomó minden, amitől mindig is féltem, ez a helyzet. Ennyi történt.
Most már valamivel optimistább vagyok... főleg ez a Bob-dolog jár a fejemben most. Kár volt elkezdenem a kommenteket olvasni az mcr.com-on, mert megint teljesen lehangolt. Főleg az, amikor ma láttam először, hogy az oldalon abból az öt névből egy eltűnt... inkább nem akarom megfogalmazni milyen érzés volt.
Nem tudom miért vagyok ilyen érzékeny mostanában. Vagyis nem mostanában, mert általában is az vagyok, de csak bizonyos dolgokra. És a pláne, hogy nem szoktam ilyen reakciókat diktálni mint most. O.o Túl érzékenyen veszem a változásokat, és ez nem jó. Most főleg, mert egyszerre két elég brutális "változásszerűség" is életbe lépett. :S Pedig nem kéne ilyennek lennem... kicsit hülyén érzem magam, hogy teljesen úgy viselkedem, mint egy idióta kis tinifangörl, de nem érdekel, mert tudom, hogy nem vagyok az. Nem tudom befolyásolni az érzéseimet és a reakcióimat, és nem fogok elvonulni bőgve a szobámba az ereimet vagdosni. Optimista leszek, és kész. Iszonyú nehéz, de ez már rég nem újdonság.
Jó lesz majd minden.
Csak ez az egész nagyon összezavaró... egyedül csak az érdekel, hogy miért történt. Semmi más. El kell fogadni ezt az egészet.
Nem tudom miért érzem hülyén magam, hogy ilyeneket írogatok. A francba, megint kezdek lelombozódni, pedig már épp kezdtem kicsit jobban lenni. :(
Igazából az egészből csak az fáj, hogy az az érzésem, ezzel az mcr is belépett azok közé a dolgok közé, amikre nagyon vágyom, és tudom, hogy már lehetetlen elérni. Múltbeli dolgok, értitek... gyászosan hagzik, de az eredeti formációjában már őket sem fogom látni. Pedig erre várok évek óta. Szar érzés, nem megyek bele, mennyire.
Oké, abbahagytam a rinyálást, már saját magamnak is fájok. Mentségemre legyen mondva, én nem vagyok ám ilyen mindig, csak most tényleg nagyon elkapott ez a szarság.
Elmúlik. *lenyeli a torkában a gombócot*
Legalábbis nagyon remélem...
Optimizmus, optimizmus, optimizmus...
Igazából csak annyi a bajom, hogy túlságosan magamra veszem mindenki problémáját... nem mindig jó dolog túlzottan empatikusnak lenni. :/
Asszem a tegnapi azért volt olyan, amilyen, mert akkor úgy valahol nagyon a mélyponton lehettem... most már kezdek kilábalni belőle.
Egész egyszerűen összejött egy csomó minden, amitől mindig is féltem, ez a helyzet. Ennyi történt.
Most már valamivel optimistább vagyok... főleg ez a Bob-dolog jár a fejemben most. Kár volt elkezdenem a kommenteket olvasni az mcr.com-on, mert megint teljesen lehangolt. Főleg az, amikor ma láttam először, hogy az oldalon abból az öt névből egy eltűnt... inkább nem akarom megfogalmazni milyen érzés volt.
Nem tudom miért vagyok ilyen érzékeny mostanában. Vagyis nem mostanában, mert általában is az vagyok, de csak bizonyos dolgokra. És a pláne, hogy nem szoktam ilyen reakciókat diktálni mint most. O.o Túl érzékenyen veszem a változásokat, és ez nem jó. Most főleg, mert egyszerre két elég brutális "változásszerűség" is életbe lépett. :S Pedig nem kéne ilyennek lennem... kicsit hülyén érzem magam, hogy teljesen úgy viselkedem, mint egy idióta kis tinifangörl, de nem érdekel, mert tudom, hogy nem vagyok az. Nem tudom befolyásolni az érzéseimet és a reakcióimat, és nem fogok elvonulni bőgve a szobámba az ereimet vagdosni. Optimista leszek, és kész. Iszonyú nehéz, de ez már rég nem újdonság.
Jó lesz majd minden.
Csak ez az egész nagyon összezavaró... egyedül csak az érdekel, hogy miért történt. Semmi más. El kell fogadni ezt az egészet.
Nem tudom miért érzem hülyén magam, hogy ilyeneket írogatok. A francba, megint kezdek lelombozódni, pedig már épp kezdtem kicsit jobban lenni. :(
Igazából az egészből csak az fáj, hogy az az érzésem, ezzel az mcr is belépett azok közé a dolgok közé, amikre nagyon vágyom, és tudom, hogy már lehetetlen elérni. Múltbeli dolgok, értitek... gyászosan hagzik, de az eredeti formációjában már őket sem fogom látni. Pedig erre várok évek óta. Szar érzés, nem megyek bele, mennyire.
Oké, abbahagytam a rinyálást, már saját magamnak is fájok. Mentségemre legyen mondva, én nem vagyok ám ilyen mindig, csak most tényleg nagyon elkapott ez a szarság.
Elmúlik. *lenyeli a torkában a gombócot*
Legalábbis nagyon remélem...
Optimizmus, optimizmus, optimizmus...
