woo.
Fura itthon lenni. Már egészen elszoktam az unalmas kisvárosi élettől. xD De most komolyan.... először Budapest, aztán Pozsony. Nem rossz, mi? xD
Jó, hát nem mondom hogy nem rossz végre nyugiban lenni, de ez az utóbbi egy hét volt a lovastábor mellett a nyár másik legjobb időszaka. *.*
Kéne most élménybeszámoló, ugye?... eh.
Olyan csönd van. Nem hallok sem busznak a hangját, se metró, sem távoli tüctücölés a Duna felől - xD -, sem tengerimalac csipogást, meg hasonlók. XD
jaj. A patkányok annyira aranyosak. *.* Index :D
Az tök vicces volt, amikor vele együtt mentünk a buszon és az emberek minden ülésben arrébb húzódtak amikor hátramentünk xD nyehehe.
Jaj... hétfőn úgyis megyünk állatkereskedésbe. Olyan üres az a ketrec amiben még a hörcsögjeim voltak. Kéne már bele valami rágcsálnivaló. xD De a törpehörcsögökkel már küzdöttem eleget azt hiszem... az egyik kórosan hiperaktív volt, a másik állandóan harapott, verekedett és nyivogott összevissza, a harmadik pedig csomószor megszökött, egyszer a két emelettel lejjebb lévő konyhai sütő mögül szedtük ki.... aztán ennek örömére összeszedett valamit és beteg lett szegény. Most pedig csak az az egyetlen özvegy, ex-depressziós teknős van, akinek szintén kell majd egy társ.... awh. Bár már kezdi visszaszerezni az életerejét. De akkor is kell mellé megint valaki, nem ám szegény itt megbolondul nekem O.o
Berontok az állatkereskedésbe. xD
Jó, az épülő háznál lévő nem hivatalosan 9, hivatalosan 7 macskát most ne említsük. xD Belőlük úgyis elajándékozunk 5-öt.
Rájöttem, hogy az állatokkal sokkal jobban szót értek, mint az emberekkel. *.*
És majd az lesz a teknős neve, hogy Dr Poljakov XD vagy az Mr volt? Nem emlékszem. Vagy Putyin. xD jaj az a szegény kutya... xD
mwahah xD
miauu most olyan jó kedvem van xD Pedig holnap esküvőre megyünk... O.O utálom az esküvőket. Vagyis a lakodalmat. fuj. Ha nekem esküvőm lesz [amiben kételkedem xD], akkor az tuti a lehető legkevesebb adalékanyaggal fog lezajlani... másfélszemélyes xD
Utálom az esküvőket. Oo
Jaj olyan jóvooolt :D éljen az augusztus xD
Művelődtem ám.
yeeeh és tudtátok hogy mindjárt vége a nyárnak? :P Ősz. Végre. Aztán tél. *.*
művelődésbizonyíték.
Rekviem egy álomért;
Brian élete;
RawrRawrRobbie;
Twitter;
Egy Akatsukis élete;
The Used- The Bird and the Worm
Teveclub chat;
Milkacsoki...
ésés... narancssárga-fekete csíkos térdzoknik. aww. *.*
A Rekviem egy álomért egy pszichopata remekmű. Imádom. Egész máshogy nézek mostantól Jared-re. Szégyen, nem szégyen, még egy filmjét sem láttam úgy igazán, de ez máshogy lesz ezentúl. :D
Brian élete... ueeeh XD ne akard megtudni. Blájen. Lökjétek a földle.
RawrRawrRobbie...mwah. This is spartaaaa xD
Twitter. őő... ja. megcsináltam végre magamnak is a twitteremet. de még nincs kész. nem mondom meg. nyehehe. :P
Egy Akatsukis élete... kis karácsoony, nagy karácsoony, szarrá tört a térdkalácsoom.... xD Elton, te mocskos bu... köhm. Homoszexuális beállítottságú egyén. xD
The Used - The Bird and the Worm: öö. Szerettem ezt a számot ezelőtt is, de most duplán megszerettem. :D
Teveclub chat; oooolyan jó szivatni az embereket. háháh. :D
Milkacsoki. *.* hát kellenek ehhez szavak? ^^
Jéé még van egy fél tábla sima Milka a szobámban... ííí:D rohanok xD
öm majd jelentkezem xD
miau.
xo.