Kábé öt perce még úgy rohantam ide, blogot írni, hogy "jeeeeee győőzeleeem!!!", de most már... lelohadt az a kicsiny kis önbizalmam, ami úgy hirtelenjében fellendülni látszott.
Nocsak, nocsak... valaki utál veszíteni.
Nekem pedig van egy olyan bosszantó, kegyetlen, megköveznivaló, kibírhatatlan, tűrhetetlen tulajdonságom, hogy én pedig az igazságtalanságot utálom. De szörnyűséges.
Egy évben egyszer, vagy talán még annyiszor sem fordul elő, hogy én valamiben azért el merjek kezdeni küzdeni, amit igazságtalannak találok, és próbáljak szelíd diplomáciával hatni az emberekre. xD
Csakhát ez sokaknál nem jön össze. Hanem van, aki támadásnak veszi, mert utál veszíteni, és nem bírja elviselni, hogy egyszerűen abbahagyhatná már a cseszegetőzést, és azt, hogy mindent csak és csakis kizárólag magára vesz.
Ha nekem ennyi önbizalmam lenne...
Isten (pff...) ments, hogy én veszekedést kezdeményezzek. Mérleg vagyok, viccelsz? xD Ne röhögtess már ki. Gyűlölök veszekedni.
De tudod, van egy bizonyos határmezsgye a pozitív, célravezető vitatkozás, és a veszekedés között.
Meg kéne csak figyelni a különbséget, és nem rögtön mellre szívni mindent.
És IGEN, ez célzás volt!
Úgysem olvassa el, akinek célzom, és valószínűleg soha nem is fogja, nem is akarom. Ez csak az, amit én magamnak leírok, hogy kiírjam magamból a feszültséget. Nem tehetek róla, ha nem lenne az a rohadt igazságérzetem, nem okoznék itt problémát magamnak, és nem akarnék... békét teremteni.
pff. Még jó, hogy nem sikerült.
Mondjuk azt hiszem, nem alulról kerültem ki a végén. Nem mintha nem tudnék veszíteni, csak akkor alapból lenne annyi eszem, hogy átgondoljam, tényleg igazam van-e, és inkább csöndben maradok már az elején. Nem pedig ész nélkül elkezdek hisztériázni.
Nők... xDD Jó na, vicc volt. Én csak tévedésből születtem annak, azt hiszem. xD
Láttam egy kedves kis üzenetet kb 15 perccel később. Nem is tudom, nekem szánták-e, de ha igen... akkor győzeleeeem!! xD
Én és az erőszak? xD wtf?! xDD
És az a bizonyos szó az én szavam, nem ér ellopni.
awwww. Olyan aranyos.
Talán ezzel megnőtt eggyel azok száma, akik utálnak. De könyörgöm, ha már nem bírom elviselni, ha valaki folyton folyvást cseszeget, kioktat valakit, és messzemenően átlátszóan tudatja vele, hogy Ő mennyivel magasabban áll fölötte.
Kiakaszt, érted? Mármint az ilyen fajta viselkedés.
Ismerek még egy ilyen embert, nagyon is közelről, úgyhogy nem nehéz kiismerni a hasonlóságokat.
Tudod, mindig is az a fajta voltam, aki foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy kedvesen, normálisan, tolerálhatóan, empatikusan, ésatöbbi ésatöbbi viselkedjen, hogy ne utálják. Mármint... na. xD Nem mondom, hogy tudok olyan embert, aki okvetlenül gyűlölne (legalábbis olyasmi miatt, amiről én tehetek, a többit ki tudja), mert egyszerűen figyelek arra, hogy ne adjak rá okot.... vagyis inkább minden érzelmet elfojtok magamban, csak hallgatok és bólogatok. -.-' De néha nálam is van olyan, hogy kijelez egy hatalmasnagy error-t az a bizonyos képernyő, és akkor aztán vége. xD Főleg, ha tudom, hogy nincs nagy tétje, és csak egy virtuális dologról van szó, mert még csak nem is ismerjük egymást személyesen azzal a három emberrel, akik ebben szót emeltek, bár igazából mind a hármukat sajnálom. :s
Nem mintha mondtam volna bármi rosszindulatút. Látod? Ez a szar benne. Tudom, hogy nem viselkedtem sértően, mert egyszerűen nem is olyan vagyok, és onnantól meg az már átfordulna veszekedésbe, amitől én pedig menekülök. xD Csak elmondtam, amit gondolok, őszintén.
Amúgy marha jól esett. Mert én ilyet iszonyú ritkán csinálok.
És talán nem ítélnek el, ha azt mondom, egyszer jólesett úgy átvitt értelemben... jó helyen végezni a legvégén, nem pedig úgy, hogy "jól van, te csak fogd be, kit érdekelsz". Mert igenis ez jogos volt, és inkább sajnálkozott volna azoknak, akiket megbántott, és annak aki hibásnak érzi magát, hogy egyetlen árva ötlettel [ami megjegyzem, nagyon is jó és kreatív] egy vitát szított. Vagyis szítottunk, mert történetesen én voltam az, aki elkezdett "békét" osztani... vagy már nem is emlékszem. Nem vagyok hirtelen kiakadós típus, de ezt már én sem voltam képes tolerálni. :s
Amúgy ha mondjuk az osztályban lenne egy ilyen, nem mernék elkezdeni eszmecserélni. Viszont itt, ahol azért némileg biztonságban érzem magam, úgy háttér meg minden szempontjából, csak kinyílik a bicska az ember zsebében néha.
A spontán közvetlen kommunikációkészségem gyötrelmes, egyedül vitatkozni tudok. Helyesbítem, diplomatikusnak lenni.
És elég átlátszó, amikor már valaki nem tud mit mondani, és védekezésképpen támad, azaz átmegy egy teljesen más témába. Innentől tudni, hogy veszített, csak ő nem vallja be. Itt kezdődik az, amikor elkezdhetném, hogy "nahj, nem vagyok één olyan éretlen, hogy foglalkozzam is vele..." De nem kezdem. Mert igenis foglalkozom, mert sajnos van nekem egy olyan nyomorékságom odabenn, hogy lelkiismeret (amit néha legszívesebben kiírtanék magamból -.-'), ami nem hagyja, hogy csak úgy otthagyjam az emberek érzéseit úgy, hogy nem tudom, hogy most utál, vagy ő érzi szarul magát, vagy mindkettő, vagy fölöslegesen töröm magam... :s
És igen, szüksége volt erre az önbizalmamnak, de leginkább annak a pár embernek, akiknek rossz perceket okoz...tunk, mert én is mnden bizonnyal, hogy próbáltam kiállni melletük. Vagyis inkább amellett kiállni, amit én igazságosnak véltem, csak hát egy ilyet lehetetlen megbeszélni úgy, hogy az egyik fél fel ne kapja a vizet. Ezért egy részről sajnálom, és bocsánat is azoknak, nem fogok elvonulni egy sarokba duzzogva, hogy "jól van, te akartad ribanc". Tényleg sajnálom, mert szörnyű érzés, amikor magadat hibáztatod valamiért, és részben erről én is tehetek... de a kevesebbik részben.
És tudod mi esik a legjobban? Hogy rajtam kívül más is gondolja, hogy túlzásba vitte.
Végre egyszer nekem is igazam volt valahol.
De persze ez az átmeneti örömhullám már eltűnt valahol az éterben... lement az önbizalmam megint, ahogy az illik.
A francba.
Sok sikert hozzá amúgy.
Ha nekem ennyi... önbizalmam? Öh. Nem tudom, mi kell ehhez. xD Szóval ha ennyi magabiztosságom lenne... uf, bárcsak. :S
Már nem érzek semmiféle győzedelmet. Még hogy okosan, éretten viselkedni... próbáltam. Próbálok. De ezzel is csak azt bizonygattam, hogy én is csak olyan vagyok, mint a legtöbb ember, hogy hülye módon vitatkozni kezdek.
Eh... mitől lennék én jobb. :S
De akkor is. Ez már túlzás volt.
Amúgy meg tényleg hülye vagyok, hogy egy ennyi kis dolog miatt így leamortizálom magamat. xDD
Mit is mondtam a múltkor, amikor épp a zombeee múltját taglaltam ki? A jó kis múltbéli vitákat arrafelé? xDD Ironikus... xD
Uf, de biztos, hogy csak nekem van annyi eszem, hogy még mindig ezen rágjam magamat. -.-'
És most már tudom azt is, hogy már ketten utálnak. Csoodálatos.
Csak tudnám, miért... elmondtam, amit igaznak tartottam, és véletlenül jobban sikerült megfogalmaznom. Hát bocsánat. Legközelebb direkt ügyelek, hogy csak azért is én veszítsek, jó lesz?
Azt hiszem hányingerem van... nem vicc, most ettől az egésztől teljesen függetlenül. Vicces lesz, ha pont a holnapi évnyitóra kidőlök annak dacára, hogy majdnem egy éve voltam beteg utoljára... :S
Lehet, hogy sokkal szebb vagy nálam. Lehet, hogy sokkal okosabb is vagy. Lehet, hogy sokkal megnyerőbb a stílusod, és rögtön mindenkit le tudsz venni a lábáról. Lehet, hogy sokkal tehetségesebb vagy, sokkal magabiztosabb, és lehet, hogy sokkal több barátod is van, akik odáig vannak érted, és sztár vagy az ő szemükben.
Valószínűleg így is van, bár én nem tudhatom.
De néha a kudarcot is meg kell élni, különben az egész elrohan az ember szemei előtt.
Csókollak.
U.i. Sappy, rád pedig feltétlen szükségem van... remélem, már otthon vagytok. Meg fogok bolondulni különben. xD
Nem vagyok összeveszve senkivel. Békében élek én, nem kell aggódni. Én már kipszichologizáltam az agyamat is, a többit dolgozzátok fel magatokban. xD
Köszi az áldást, fel fogjuk használni.
Csak még ki kéne találni, milyen kép is legyen az... :D
*20 perccel később*
Ookkéé. Elolvastam elölről az egészet, és tudod mit...? NINCS miért szarul érezzem magamat.
Ennyi.

2010. augusztus 30. 16:01
Bizony, nincs miért szarul érezned magad! ;)
2010. augusztus 30. 19:12
a fenébe miről maradtam le??? xD komoan... eltűnök egy hétre és máris kitör a pánik xD annyira nélkülözhetetlen vagyok xDDD *befogtam.....* tod mennyi minden történt mig nem vtam itt..?? szörnyű... Index akkorát nőtt meg elszineződött h megse ismertem xD
2010. augusztus 30. 21:11
Igenis vagy annyira nélkülözhetetlen :P Amúgy tényleg nem olyan lényeges... csak én vagyok olyan instabil hogy rágódjak rajta napokig -.-' ehh. xD juj Index annyiszor eszembe jutott *.* aww. hánynál is tartottunk...10..? xD jaa és még mindig ott van annak a sebnek a nyoma az ujjamon ahol megharapott :D szép kis emlék. xD
Krisza; öhm köszönöm... ettől most azért megkönnyebbültem. :))
Marhára megijedtem amúgy először, amikor láttam hogy egyből két kommentem is van itt... O.o