Most olvastam ezt a mondatot valahol, és kicsit szíven ütött.
Gyűlölöm, hogy igaz. Az első betűtől az utolsóig.
De én vagyok olyan hülye, hogy képtelen legyek elfogadni. -.-' Mármint... elfogadni elfogadom, de egy részem nagyon mélyen örökké küzdeni fog ellene. Örökké vissza fogja sírni azt, ami régen volt. De azt már tudom, hogy jobban esik úgy visszasírni, ha tudom, hogy amikor volt, megbecsültem. Legalábbis szenvedtem egy csomót azon, hogy heh heh, úgyis elmúlik egyszer, és akkor hiányolni fogod, úgyhogy használd ki. xD
Teljesen más vagyok, mint hónapokkal ezelőtt. És ez ijesztő. De ezt csak én tudom, amúgy senki se látná rajtam. pa-pa-pa-poker face...
Érdekes, hogy egy csomó ember van, akinek a legnagyobb gondja, hogy képtelen visszafogni az érzelmeit. És van, aki ennek pont az ellentéte.
You're stuck in a nightmare... we are going to kill you... töltöttem le ilyen idióta halloween-es hangokat a mobilomra amikor unatkoztam, és van egy ahol egy kisgyerek ezt énekli xD olyan aranyooos xD
Visszatérve a témára. Igen, még mindig a változások. Igazából azt se tudom, ezt most hogyan fogalmazzam meg. Hogyan tudnád leírni az érzéseidet, amik valójában nincsenek is, csak te képzeled? o.o
Bezzeg egy rohadt 4,1 es félévin képes vagyok kis híján elbőgni magam. Igen. Jól olvastad. xDD Röhögőgörcs. Kész. De nem igazából az átlag aggaszt, mert az nem rossz, csak az, hogy képtelen vagyok megfelelni magamnak. Nekem ilyen krónikus mindenkinekmegfeleljekamennyirecsaklehet-mániám van. Ez persze nem megy át túlzásba, szóval önmagamat nem torzítom el mások kedvéért, de ilyen dolgokban igenis sajnos így működöm. Önbizalomhiány.
Néha csak át akarok menni abba a másik világba, 2019-be, maszkot meg fegyvert ragadni és halomra öldösni Korse embereit. xD
Na tessék. Tiszta draculoid lettem. Mint egy ilyen... nem is tudom mi. :S
Kiszakítottak a megszokott környezetemből. Ennyi történt. Sokadjára. Azt hittem, már megszoktam. Mert nem jött ugyanaz a depresszió, mint legutóbb. Ez a mostani szabályosan kiölte belőlem az érzelmeket, egy ponton pedig visszahozta. o.o Magyarul. Ami eddig hatással volt rám, az nincs, ami nem volt, az van.
Ezt úgysem lehet megfogalmazni... honvágyam van.
IGEN, még mindig, és miután ez az én blogom, addig írok erről amíg akarok.
És valaki rohadt gyorsan szerezzen nekem egy időgépet. Eddig még úgy voltam hogy okéoké, de most már félek a jövőtől. Két évet vagyok hajlandó kihúzni. Aztán vissza akarok ugrani... olyan 13 éves koromra.
Eltűnt az ihlet, már nem tudom megfogalmazni, amit akartam.
Lényegtelen.
Láttam egy filmet... asszem The Unsaid vagy mi volt a címe. Thriller. mmm szeretem az ilyen tizenhatoskarikás lélekboncolgatós rejtélyes ütős izébizéket, amik elgondolkodtatnak. :D
A lényeg... végül is egy pszichiáterről szólt. A fia öngyilkos lett, ő pedig ezt amolyan személyes kudarcként élte meg. Aztán évekre rá megint összeakadt az útja egy olyan fiúval, aki a saját fiára emlékeztette, és már csak hetei voltak addig, hogy kikerüljön az intézetből. És mindennél jobban ki akart kerülni, ezért manipulálta az összes orvost, hogy vele minden rendben van. És gyógyultnak tekintették, habár nem volt az. Hihetetlen színész volt amúgy a srác, én legalábbis azonnal le tudtam róla olvasni, hogy valami nagyon nem stimmel. Most nem az a lényeg, mi volt a baja, amúgy elég durva... félt bármiféle emberi kontaktustól. Hogy miért azt most inkább nem írom le, de lényeg, hogy valahogy magamra emlékeztetett ezzel a manipuláció-dologgal. Kedvesaranyosmosolyog, kiegyensúlyozott, estébé estébé. Közben pedig belül senki nem tudja, mi a helyzet.
Nem mintha velem bármi 'komoly' probléma lenne. Úgy értem, nem vagyok sem ön-, sem közveszélyes. Semmi bajom nincs. xD Csak... nagyon nagyon enyhe fokozatban ez akkor is magamra emlékeztet.
Sosem hagynám, hogy bárki is az agyamba férkőzzön. nuh-uh. enyém.
Zavarba is jövök ha magamról kell beszélnem. Mármint itt nem, mert itt a semminek beszélek, de amúgy élőben... brrr. o.o
Fél 11, és még kéne írnom. de nem itt. xD
csokit akarok. *.*
legyetek rosszak. smoooches.
jóéjtpuszi gyanánt ezek pont illenek ide... az egyik a szövege, a másik pedig csak úgy a hangulata miatt.
Imádottjaim.
Gyűlölöm, hogy igaz. Az első betűtől az utolsóig.
De én vagyok olyan hülye, hogy képtelen legyek elfogadni. -.-' Mármint... elfogadni elfogadom, de egy részem nagyon mélyen örökké küzdeni fog ellene. Örökké vissza fogja sírni azt, ami régen volt. De azt már tudom, hogy jobban esik úgy visszasírni, ha tudom, hogy amikor volt, megbecsültem. Legalábbis szenvedtem egy csomót azon, hogy heh heh, úgyis elmúlik egyszer, és akkor hiányolni fogod, úgyhogy használd ki. xD
Teljesen más vagyok, mint hónapokkal ezelőtt. És ez ijesztő. De ezt csak én tudom, amúgy senki se látná rajtam. pa-pa-pa-poker face...
Érdekes, hogy egy csomó ember van, akinek a legnagyobb gondja, hogy képtelen visszafogni az érzelmeit. És van, aki ennek pont az ellentéte.
You're stuck in a nightmare... we are going to kill you... töltöttem le ilyen idióta halloween-es hangokat a mobilomra amikor unatkoztam, és van egy ahol egy kisgyerek ezt énekli xD olyan aranyooos xD
Visszatérve a témára. Igen, még mindig a változások. Igazából azt se tudom, ezt most hogyan fogalmazzam meg. Hogyan tudnád leírni az érzéseidet, amik valójában nincsenek is, csak te képzeled? o.o
Bezzeg egy rohadt 4,1 es félévin képes vagyok kis híján elbőgni magam. Igen. Jól olvastad. xDD Röhögőgörcs. Kész. De nem igazából az átlag aggaszt, mert az nem rossz, csak az, hogy képtelen vagyok megfelelni magamnak. Nekem ilyen krónikus mindenkinekmegfeleljekamennyirecsaklehet-mániám van. Ez persze nem megy át túlzásba, szóval önmagamat nem torzítom el mások kedvéért, de ilyen dolgokban igenis sajnos így működöm. Önbizalomhiány.
Néha csak át akarok menni abba a másik világba, 2019-be, maszkot meg fegyvert ragadni és halomra öldösni Korse embereit. xD
Na tessék. Tiszta draculoid lettem. Mint egy ilyen... nem is tudom mi. :S
Kiszakítottak a megszokott környezetemből. Ennyi történt. Sokadjára. Azt hittem, már megszoktam. Mert nem jött ugyanaz a depresszió, mint legutóbb. Ez a mostani szabályosan kiölte belőlem az érzelmeket, egy ponton pedig visszahozta. o.o Magyarul. Ami eddig hatással volt rám, az nincs, ami nem volt, az van.
Ezt úgysem lehet megfogalmazni... honvágyam van.
IGEN, még mindig, és miután ez az én blogom, addig írok erről amíg akarok.
És valaki rohadt gyorsan szerezzen nekem egy időgépet. Eddig még úgy voltam hogy okéoké, de most már félek a jövőtől. Két évet vagyok hajlandó kihúzni. Aztán vissza akarok ugrani... olyan 13 éves koromra.
Eltűnt az ihlet, már nem tudom megfogalmazni, amit akartam.
Lényegtelen.
Láttam egy filmet... asszem The Unsaid vagy mi volt a címe. Thriller. mmm szeretem az ilyen tizenhatoskarikás lélekboncolgatós rejtélyes ütős izébizéket, amik elgondolkodtatnak. :D
A lényeg... végül is egy pszichiáterről szólt. A fia öngyilkos lett, ő pedig ezt amolyan személyes kudarcként élte meg. Aztán évekre rá megint összeakadt az útja egy olyan fiúval, aki a saját fiára emlékeztette, és már csak hetei voltak addig, hogy kikerüljön az intézetből. És mindennél jobban ki akart kerülni, ezért manipulálta az összes orvost, hogy vele minden rendben van. És gyógyultnak tekintették, habár nem volt az. Hihetetlen színész volt amúgy a srác, én legalábbis azonnal le tudtam róla olvasni, hogy valami nagyon nem stimmel. Most nem az a lényeg, mi volt a baja, amúgy elég durva... félt bármiféle emberi kontaktustól. Hogy miért azt most inkább nem írom le, de lényeg, hogy valahogy magamra emlékeztetett ezzel a manipuláció-dologgal. Kedvesaranyosmosolyog, kiegyensúlyozott, estébé estébé. Közben pedig belül senki nem tudja, mi a helyzet.
Nem mintha velem bármi 'komoly' probléma lenne. Úgy értem, nem vagyok sem ön-, sem közveszélyes. Semmi bajom nincs. xD Csak... nagyon nagyon enyhe fokozatban ez akkor is magamra emlékeztet.
Sosem hagynám, hogy bárki is az agyamba férkőzzön. nuh-uh. enyém.
Zavarba is jövök ha magamról kell beszélnem. Mármint itt nem, mert itt a semminek beszélek, de amúgy élőben... brrr. o.o
Fél 11, és még kéne írnom. de nem itt. xD
csokit akarok. *.*
legyetek rosszak. smoooches.
jóéjtpuszi gyanánt ezek pont illenek ide... az egyik a szövege, a másik pedig csak úgy a hangulata miatt.
Imádottjaim.
2011. január 28. 14:31
Miért is ismerős ez nekem ennyire?
O_O
Egyébként szeretem a blogodat.
2011. január 28. 17:11
ez nem én voltam :D
2011. január 28. 21:09
Tudom, de azért köszi hogy szóltál xD a te stílusodat megismerem. :p
öm köszönöm Hikari :D nem gondoltam volna hogy többen is olvasgatják xD pedig amit én össze tudok hordani... eh. xD
Amúgy azután néztem meg a te blogodat, és ott is láttam ezt a mondatot ami a bejegyzés címe :D Úgy látszik ez sokakat megihlet. :)
2011. január 29. 14:19
Ez igazán megtisztelő. xD
Semmi baj, szeretem az érdekes embereket.