Harmadik nap. Eltelt. *kipipálja*
Fogok csinálni egy ilyen izé... szóval fölírom az összes tanítási napot, és ki fogom huzigálni minden nap az aznapi napot. A koleszosoktól vettem az ötletet. Csak jó valamire ez a gimnázium. xD
És végre hétvége. ^^
Amúgy rájöttem, hogy most valahogy sokkal könnyebben megy ez a megszokás-dolog, mint három éve. Akkor talán beletelt fél évbe, mire teljesen hozzászoktam a gondolathoz, hogy igen, én most új suliban vagyok, új emberek között, etc. Most meg már... eltelt három-négy nap, és egész jól megvagyok ott. De még csak egész jól, ami nem jelenti azt, hogy otthon is érezném magam. Amíg pedig az ki nem alakul, addig aztán győzködhetem magamat a világ végéig is akár, hogy "igenis, te szereted ezt a sulit"... xD Úgy mindenképpen könnyebb lett volna, ha valaki a legjobb barátaim közül ugyanabba az osztályba jutott volna, és nem lennék egyedül. Jó, nem vagyok egyedül, van ott két osztálytársam, meg pár évfolyamtársam, de egyikkel se voltam olyan túl szoros kapcsolatban. Most meg ugyan ott a Niki, aki nagyon rendes, de még azért elég távolságtartóak vagyunk. Talán majd később. Anno a balogban sem éreztem azt mondjuk a Lilivel kapcsolatban, vele is kellett egy év, mire valahogy összekovácsolódtunk, és most meg már... hajjaj. :D
Na nee... ezek szerint itt is kell legalább egy évet várnom, mire ténylegesen kiderül, kik lesznek az igazi barátaim? xD
Nemár... fölmondok. xD
Hagyom a gimit a francba, megyek a bányába dolgozni. Jó lesz az nekem. xD
Ma matekon az ofőnk is ezt mondta... ahelyett, hogy ott ülünk a padban, ahol fűtenek, és az egyetlen dolgunk az, hogy odafigyeljünk (höhö), mehetnénk a gyárba. Persze csak poénból mondta. xD Jófej volt amúgy. És kijelentette, hogy meg lehet vele egyezni. Nem kell bejárni matekra, nem kapunk sem igazolatlant, csak megkapjuk az egyest félévkor meg év végén, és kész. Meg is kérdezte, van-e valakinek kedve hozzá... hmm. Megfontolandó... nem ám, mindenki ült tovább kussban a helyén. Vigyorogva. xD
Szerintem túl sokat filozofálok mostanában a suliról. Meg úgy egyébként is. Kb amit ide leírok, az talán az egytizede annak, ami a fejemben kavarog nap mint nap. xD Szörnyű, nem?
És ma én piszkosul, de piszkosul meg voltam döbbenve. Megdöbbenve?! Egyenesen kiábrándultam az osztálytársaimból!
Negyedik órában minden elsősnek a díszterembe kellett mennie, hogy fölosszanak minket öt csoportba, aszerint hogy ki hogyan írta meg a német szintfelmérőt. És így lesz kiválasztva, hogy kik a kezdők, kik a haladók, satöbbi, de nem is ez a lényeg. Persze előtte még kellett ott várnunk tíz percet, és mi a Nikivel rohadtul éhesek voltunk, és volt csokija. :D Aztán nem ettük meg az egészet (bár én simán megettem volna, dehát mégsem szép dolog kizsebelni xD), így aztán körbekínálgattuk... és nem kért senki. Senki! o.o Az még oké, hogy a lányok nem, na de hogy a srácok sem... ráadásul az egyik benyögte, hogy a csoki árt a fogaknak. Bazdmeg, tudok róla. xD De most komolyan... kik közé kerültem?!?!?!?
Igenis, a csokoládé az egyik legértékesebb dolog, ami található a Földön. Ezen nem lehet vitatkozni. :p
Ja és rájöttem, nem kis büszkeségemre, hogy az osztály nem utolsó sorban tele van stréberekkel. Na az az ért túlzás... akkor hogy is mondjam... jó tanulókkal. xD A legrosszabb átlag, amiről tudok, az 4,3 volt. Húú. Én szín 4-es voltam nyolcadik végén. Ezek szerint én legalul vagyok? Ójaj... xD
Micsoda elit gimibe kerültem, jóságos ég... bár azok után, hogy azt mondták, x évvel ezelőtt ide legalább 4,5-ös átlaggal lehetett csak bekerülni... :s
Na majd meglátjuk, mit mondok öt év múlva, amikor szépen lassan elballagom magam innen. xD Né má', milyen távlatokban gondolkodom már most... de tényleg. Addigra már biztosan imádni fogom ezt a helyet. Mindig így van. Megvan az a - döntse el mindenki magában, jó vagy rossz - tulajdonságom, hogy mindent, tényleg mindent képes vagyok megszokni, sőt, megszeretni, csak idő kérdése. De minél nehezebben szokom meg, annál nehezebb aztán elválni tőle. Hát... ez van. Ehhez is hozzá kell szoknom. Na, például ez még nem sikerült, pedig volt rá jópár évem. xD
Oké, témaváltás. Herótom van a sulitól.
Ismét hazajött a tesóm, és ha minden igaz, akkor most itthon is marad úgy... meddig is? Májusig asszem. Emeltszintű érettségire készül bioszból, és az én gimimbe jár különtanárhoz... :D szegényke. Már másodszorra próbálja, de akkor csak fél éve volt felkészülni, és az emelt szintű biosz maga a halál. Ezt az egyet biztosra mondhatom. xD Bár én jól jártam, mert egy csomó mindent én is megjegyeztem tőle, de azért mégis. xD
Ma pedig egész nap zuhogott az eső. Annyira jó volt. Imádom az esőt. ^^ A suliban mindenki ott flegmázott, hogy miért esik, állna már el, blablabla. Hát bekaphassák. Ősz van, emberek. Esni szokott. Bezony. Szomorú - már akinek! -, de igaz. xD
Mondjuk abból az egy szempontból nem volt szerencsés, hogy nem tudtunk délután Lillával lemenni a városba, pedig terveztük. Helyette otthon kellett ülnünk, és naaagy bánatunkban Harry Pottert néztünk. Haha, a Lili volt olyan kedves és lemásoltatta nekem a bátyjával a 6. részt névnapomra. Meg a Watchment is. De azt már azóta megvettem. xD
Szóval... igen, HP-t néztünk. Jó volt. ^^ Összesen háromszor láttuk moziban a nyáron. Abból az egyik elvileg 3D-s lett volna, de csak az első 13 perc volt az. -.-' Viszont a legeleje nagyon állat. :D Imádom azt a filmet. Komolyan, szerintem mestermű lett. Oké, hogy jó sok mindent kihagytak, ami a könyvben benne van, de ha ezt nem számítjuk, amit beletettek, azt profin megcsinálták. Tényleg. Annyit, de annyit röhögtünk, komolyan. xD Szerintem még az egyik részbe sem raktak bele ennyi humort. Örök kedvenc az a rész, amikor Ron szerelmi bájitalt kap... a "Szia cica"-nál pedig rögtön Adam jutott az eszembe. Vajon miért... xD
És itt még Malfoy-t is megszerettem. Komolyan! Eddig nem bírtam, de itt annyira megsajnáltam szegényt... leginkább annál a Harry vs. Draco résznél. Az eszméletlen jó volt. Meg úgy az összes jelenet, amiben ő szerepelt. Rájöttem, hogy fantasztikus az a srác. Mármint a színész. És Piton... óó, örök kedvenc. ^^ A vége, az is valami hihetetlen... nagyon jól megcsinálták. Bár ott először kicsit fönnakadtam, hogy mégis mi a ráknak hagyták ki a Roxfort-beli harcot, és miért csak Harry-éket mutatták, de hamar megbékéltem vele, cserébe a fantasztikusan megcsinált Dumbledore-gyászolós jelenetért. Mániákusan a legszomorúbb részek a kedvenceim. xD Nem vagyunk ám HP-függők a tesómmal. Kicsit sem. Csak... öö... szépen csengben rajongunk. xD
Most pillanatnyilag még mindig a Battle Royale-ért rajongok. És lassan tényleg fölrakom az új designt... de csak szép lassan. :P
És ha valaki megkínál csokival, igenis kötelező elfogadni. Ki tudja, talán holnap eljön a világ vége, és az az utolsó alkalom, hogy ehetünk csokit!! Hát ebbe senki sem gondol bele? xD
Hová fajul ez a világ... xD